Cheap Programs Retailer Buy Software Great Sales

Kezdőlap
Tisztelt látogató!
 




Kellemes barangolást kívánok hiteles forrásban először 1215-ben említett városunkban!
 
Régészeti leletek alapján településünk keletkezése akár a 9. századra is tehető, de 10. századi megléte valószínűsíthető.
 
Török dúlás szenvedőjeként, járvány miatt elszigetelt faluként többször elpusztult, de mindannyiszor talpra is állt, az itt élők akaraterejének és munkabírásának köszönhetően.

Olyan művészek nevei kapcsolódnak városunkhoz, mint Blaha Lujza, Bródy Sándor, Hevesi József, kortársaink közül pedig ki kell emelni Kő Pál szobrászművészt, több neves opera- és operett énekest, vagy a világszerte híres Népművészeti és Háziipari Szövetkezet népi iparművészeit.

Nekik, valamint a zamatos hevesi dinnyének köszönhetően városunk neve sok helyen nemcsak azért cseng ismerősen, mert a megye névadó települése.
Történelmi értékeinket próbáljuk az utókor számára is megőrizni, így számos kastély és kúria, illetve egyéb építészeti örökség ma is eredeti szépségében tekinthető meg.

Látogasson el hozzánk, tegyen sétát városunk központjában, tekintse meg Sakkmúzeumunk egyedülálló tárgyait, helytörténeti kiállításunkat, katolikus templomunk újonnan feltárt freskóit. Élvezze településünk nyugodt légkörét, a hevesi emberek vendégszeretetét, vegye igénybe kikapcsolódási lehetőségeit.

Bízom abban, hogy az itt élők összefogásával városunk fejlődése töretlen lesz, és hogy olyan feltételeket tudunk teremteni, hogy tanulmányaikat befejező fiataljaink örömmel jöjjenek vissza városunkat mind tudásukkal, mind gyermekekkel gyarapítani.


Bejelentkezés






Elfelejtette a jelszavát?
Még nincs azonosítója? Regisztráljon!

Szavazás

Online felhasználók

Eseménynaptár

« < Október 2024 > »
H K Sze Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3


© 2024 Heves Város Önkormányzata  ::  Készítette: Progikon Stúdió