Iskolák
 

Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Cím: 3360 Heves, Fő út 16.
Telefon: 36/545-222, 36/346-223
E-mail: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
Tagintézmény vezető: Verebélyi Zoltán

Az iskola története:

Az új iskola építésére vonatkozó konkrét megoldásra való írásos dokumentum 1867-ből származik. Hubert András községi bíró 1867. november 17-én kelt levelében kéréssel fordult az Egri érsekség Főpásztorához, melyben kéri a már megkezdett iskolaépítéshez való hozzájárulást. Ez a terület a község központjában található a volt Községháza szomszédságában a mai Hősök tere és a Baross Gábor utca sarokingatlana. A századforduló táján további két tanteremmel bővítették, így ekkorra a tantermek és a tanítók szám a 5-re növekedett.

1964-ben a Minisztérium engedélyezte az ének-zene tagozatos osztály indítását az első osztályban és ennek fokozatos kiépítését. Erre azért lehet büszke az iskola és Heves község, mert Eger mellett első ízben itt indult meg a művészeti tagozatos oktatás. Az iskola hálás azoknak az ének-zene szakos nevelőknek, akik igényes tanári munkával biztosították a gyermekek művészeti nevelését, több évtizeden keresztül az iskola falain túl elismerést szereztek, felelevenítették a város környezetének zene iránti igényét ebben az időszakban.

Az iskola életében új fejezet kezdődött 1987-ben. Búcsút kellett mondani a régi, megszokott környezetnek.1987 nyarán az iskola átköltözött a régi gimnázium épületébe a Fő út 16 szám alá. Erre a régi épület korszerűtlensége, életveszélyessége miatt került sor az épületet később lebontották. Az 1987/88-as tanévet így új otthonban, tágas rendezett körülmények között kezdtük meg. Nőtt a tanulócsoportok száma, több ponton változott a tantestület összetétele.

2003-ban iskolánk felveszi Hevesi Józsefnek az iskola volt igazgatójának nevét, aki egyben korábbi díszpolgárunk, kórusunk névadója is. Ezzel is példát állíthatunk a lakóhelyhez, az iskolához való hűség felmutatásával, hiszen a Hevesi család négy nemzedéken át szolgálta, a szó legszorosabb értelmében településünket.

A Heves Város Képviselő Testületének döntése alapján 2011. június 30-án megszűnt a HVNOI Kempelen Farkas Általános Tagiskola. Az iskola tanulói és tanárai a 2011/2012-es tanévtől a Hevesi József Általános Tagiskolában folytatják tanulmányaikat illetve pedagógiai munkájukat.

A mindenkori iskolavezetés és a tantestület nagy kihívása volt és ma is az, hogy tisztességgel megfeleljen a mindenkori szülői és gyermekközösségi elvárásoknak, tudatosan törekedjünk a sokoldalúan képzett, az életben sikeresen helytállni tudó ifjúság nevelésére.

Mindig kiemelt feladatunknak tekintettük a művészeti nevelést, aminek a mai napig hagyománya van, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy ezt meg is tartsuk. A meglévő eszközeinkkel, a pedagógusaink szakmai tudásával és összefogásával segítjük a gyerekeket, hogy meglássák a szépet, az értéket, a hagyományt a zenében, a táncban, a rajzban, a kézművességben az irodalmi alkotásokban. Ebben segít a több éve működő néptánc csoport, báb csoport, kézműves csoport, énekkar, cigány együttes.

Az iskolát és benne minden pedagógust élteti a remény, a hit, hogy végre sikerül amit akar, amit szeretne elérni. Lehet, hogy sok kudarcot élünk meg életünk során, lehet, hogy néha reménytelennek érezzük az erőfeszítéseket, de soha nem adhatjuk fel hitünket abban – Tóth Árpád így fejezi ki – „hátha végre elkészül a mű, hátha az Ember végre sikerül”.

Iskolai alapítványok:

  • "Segíts, hogy több legyek" Alapítvány
    Célja: Az iskola alapfeladatain túli minőségi oktató-nevelőmunka tárgyi és személyi feltételeinek támogatása és annak biztosítása, ezen belül a számítógép hálózat, a könyvtár, sporteszközök, nyelvoktatás fejlesztése, valamint különböző pályázatokon való részvétel.
    Adószám: 18577055-1-10
    Az alapítvány elnöke: a mindenkori SZMK elnök

     
  • "Hevesi József" Alapítvány
    Célja: hogy az ének-zene területén
    - a tehetséges tanulókat támogassa
    - az iskola zenei életébe, programjaiba aktívan bekapcsolódókat jutalmazza
    - támogassa az iskola hagyományőrző tevékenységét
    - anyagilag is támogassa az iskola rendezvényeit
    - az iskola pályázataihoz az önerőt biztosítsa, pótolja
    Adószám: 18572586-1-10
    Az alapítvány elnöke: Mezei András

     

Image

Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Körzeti Általános Tagiskola

OM azonosító: 200991/002
 

Cím:3360 Heves, Gyöngyösi út 50-52.
Telefon: 06-36-545-178
Fax: 06-36-346-320

 

Email: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges ; Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

 

Web: http://www.korzeti.hu/

 

Tagintézmény-vezető: Sándor Istvánné

 

Alapítványaink:

 

Művelődés,-Szabadidő,-Kultúra Alapítvány

 

Adószám:18574447-1-10

 

Számlaszám: 62600080-15220194

 

 

A város északi részén, a Gyöngyösi út 50-52. szám alatti telken 1922 óta áll az oktatási intézménynek helyet adó épület. Először az Orsolya-rend működtetett itt elemi leányiskolát, majd mezőgazdasági technikai képzés folyt néhány évig.

1955-ben költözött az épületbe a jelenlegi intézmény jogelődje a II. Számú Általános Iskola. Az épületet az életveszélyesség miatt lebontották, és helyén felépült a 21 tantermes, tornateremmel, szertárakkal, technikai ismeretek oktatására alkalmas műhelyekkel, diákotthonnal, ebédlővel és főzőkonyhával ellátott épületegyüttest 1974-ben adtuk át. Azóta számítástechnikai szaktermet, nyelvi labort, bitumenes pályát, jégpályát, játszóteret alakítottak ki. Jelenleg az iskola 8 évfolyamán 16 tanulócsoportban 395 gyermek tanul 33 nevelő irányításával, 7 alsós és 1 felsős napközis csoportot tudunk működtetni 240 tanuló részére.

A kistérségi társulás során a hevesvezekényi alsó és felső tagozatos tanulók is a mi iskolánkba járnak naponta iskolabusszal. Rajtuk kívül is vannak még a környező falvakból bejáró tanulóink. Az összes vidéki tanuló 85 fő. Iskolánk sajátossága, hogy több évtizede működik tagozatként vagy emelt óraszámban a matematika és a testnevelés oktatása.


Kiemelkedő, minőségi  oktató-nevelő munkánk segítői:

 
  • 100%-os szakos ellátottság,
  • Emeltszintű matematika - és testnevelés oktatás felső tagozaton,
  • Számítástechnika oktatása 3.évfolyamtól,
  • Stabil alapozó szakasz az alsó tagozaton,
  • Angol és német nyelv oktatása:1-2.évfolyamon fakultatív jelleggel, 3-8.évfolyamon tanórai keretben csoportbontással és nívó csoportok kialakításával,
  • Versenyezéshez szoktatás alsó tagozaton, felső tagozaton pedig minden területen cél a megmérettetés és minél kiemelkedőbb megyei - és országos eredmény elérése,
  • Intézeti szintű sport-és kémia tehetséggondozás,
  • Gyógytestnevelés oktatása szakképzett gyógytestnevelővel,
  • Úszásoktatás szervezése igény szerint,
  • Iskolai tanulmányi átlag 4,0 feletti kell, hogy legyen,
  • Tehetséggondozó és felzárkóztató foglalkozások szükség szerinti szervezése,
  • Szakképzett gyógypedagógus a sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztésére,
  • A tanórán kívüli szakköri és sportfoglalkozásokat a tanulók kívánsága szerint szervezzük. Így működik: képzőművész, tánc, számítástechnika, történelem, polgárvédelmi, kémia, fizika, angol, német, kézilabda, atlétika, torna és labdarúgó szakkör valamint énekkar. A rászoruló tanulók gyógytestnevelés foglalkozásokon vehetnek részt.
  • Naprakész tájékoztatás az iskolai honlapon a http://www.korzeti.hu/ címen.
 

Tárgyi feltételeink:

  • Jól felszerelt, tágas, barátságos tantermek,
  • Hordozható interaktív táblák, projektorok, televíziók a tantermekben,
  • Modern szaktantermek:
- 16 boxos nyelvi labor,
- rajz szakterem,
- számítástechnika szakterem 24 géppel
- földgázzal ellátott természettudományi terem,
  • 1 tornaterem,
  • Saját 700 m2-es szabadtéri jégpálya,
  • Bitumenes sportpálya,
  • Konditerem,
  • Gyakorlókert,
  • Műhelytermek,
  • 10 E kötetes iskolai könyvtár,
  • UNIO-s szabványnak megfelelő játszóterek,
  • Ápolt, gondozott zöldövezet fenyvesekkel és egyéb fákkal, virágokkal,

Hagyományos rendezvényeink

  • Rendszeres iskolagyűlések,
  • Halloween party, „ Tök jó nap”
  • Őszi egészséghónap
  • Mikulás-és fenyőünnep,
  • Karácsonyi zsibvásár,
  • Farsangi karnevál,
  • Tavaszköszöntő programok,
  • Anyák napi ünnepségek,
  • Gyermeknapi rendezvények a DÖK és a szülők összefogásával,
  • Erdei iskolák, osztálykirándulások, nyári napközis tábor,
  • Év végi jutalomkirándulás egész évi kiemelkedő munkáért,
  • „KIVÁLÓ KÖRZETIS” díj adományozása a szülők részéről a 8 évig kitűnő tanulónak,
  • Jótékonysági bál minden évben,
  • A Hírmondó csapat rendszeres értékelés a helyi Galaxis rádióban és az iskolarádióban,
  • Megyei és regionális versenyek szervezése, rendezése:
  • Kölcsey Ferenc Megyei Nyelvi Verseny (magyar, és idegen nyelvből)
  • Curie Kémia Emlékverseny regionális fordulójának szervezése,
  • Zrínyi Ilona Matematikaverseny regionális fordulójának szervezése,
  • Körzeti Számítástechnika Verseny,
  • Mátyás Ferenc Kézilabda Emléktorna rendezése,

Az iskola fennállásának 35. évfordulójára a képviselőtestület, a szülők és a Művelődés-Szabadidő-Kultúra Alapítványunk összefogásával újjáépítettük a régi, apácazárda egy maradványát, a filagóriát.

 

A rendszeres munka meghozza eredményét. Különösen a képzőművészet, kézilabda, atlétika labdarúgás, és az országos döntőkön a kémia, fizika, történelem, természetismeret versenyeken születtek szép sikerek. Az országos döntős és bajnokok sora is jelzi a sport-és szaktárgyi munka színvonalát.

 

A rendezvények anyagi fedezetét a jótékonysági bálok bevétele biztosította. Szintén a báli bevételek, sikeres pályázatok és támogatók összefogásának eredményeként létesült a játszótér, a nyelvi terem, az új természettudományi előadó és a konditerem.

 

Az iskolánkban egy alapítvány működik. A Művelődés,- Szabadidő,- Kultúra Alapítvány, ami anyagi fedezetet biztosít a tanulók versenyeztetéséhez, táborozáshoz, a szabadidős programok szervezéséhez.

 

 Az utóbbi három tanévben készült el iskolánk büszkesége, mely országszerte vált híressé a csempedarabokból megformált két csodálatos mozaikfal a földszinten illetve az I. emeleten. Művészi értéke mellett nagy jelentőséggel bír, hogy a pedagógus és gyermek összefogásának is csodálatos példaképe ez a két monumentális alkotás.

 

A bekövetkező változások, a piacgazdaságra való áttérés az oktatásra is gyakorolt hatása, nem múlik el nyomtalanul, veszteség nélkül és konfliktus mentesen az iskolákban sem. Ez nem kedvez az iskola világának, amely mind nehezebben tudja céljait elérni, küldetését teljesíteni. Azon fáradozunk, hogy az oktatást érintő sok változás, a nehezedő körülmények miatt fel-felbukkanó elbizonytalanodás ne okozzon súlyos törést a nevelő-oktató munka színvonalában, ne váltson ki maradandó negatív hatást gyermekeink személyiségfejlődésében. Elengedhetetlenné vált az utóbbi évek során az összefogás magas fokú művelése minden szinten és területen. E nélkül szinte lehetetlen boldogulni. Ezek kivédése ma talán a legnehezebb feladat. S ez számunkra a legnagyobb kihívás.

 

Hisszük, hogy gyermekeink felismerik, hogy a világot önzetlen tettek viszik előre, hogy mások megbecsülése, a szeretet olyan erkölcsi parancs, amely megtanít a felelősségre, hűségre, bizalomra, az őszinteségre, amely állandó szövetséges emberi méltóságunk megtalálásában.

 

A tanórai és a tanórán kívüli munkánkkal el szeretnénk érni, hogy környezetünk a minőségi munkavégzés műhelyeként ismerné a jövőben az iskolánkat.

 

Hisszük és valljuk: "...mert ha van szent ügy ezen a világon, akkor az ifjúság nevelése az."

 

/Füst Milán/

 

Szent Gellért Katolikus Általános Tagiskola

Címünk: 3360 Heves, József Attila út 18.
Telefonunk/fax: 36/545-228
E-mail címünk: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
Web-lapunk: http://www.ujtelepi.hu
Tagintézmény vezető: Bódor Istvánné

Pedagógusok száma: 22
Osztályok száma: 8
Tanulók száma: 227

Az iskola alapítványa:

„Együtt a Gyermekekért” alapítvány
Számlaszám: 11739047-20006840

Előszó helyett

Iskolánk nemrég múlt 75 éves. Méretei, talán nem oly tekintélyparancsolóak, mint egy nagyvárosi intézményé. Mi azonban hiszünk benne, hogy a város egyik legjobb közoktatási intézménye, és teszünk is érte, hogy ez így is maradjon. A gyermek, a szülő és a pedagógus harmóniában élhet és dolgozhat, tanulhat itt együtt, ami ritka manapság, s erre büszkék vagyunk.

Mottónk:

„A diák nem edény, melyet meg kell tölteni, hanem fáklya, melyet lángra kell gyújtani.”

(Sass Elemér)

Pedagógiai jelmondatunk:

Hagyomány és minőség.

Hagyományaink

A hó eleji iskolagyűlések
A diákönkormányzat környezetvédelmi programjai
A novemberi diákbál
A Mikulás és a karácsony ideje. Sosem marad el a naptári évet búcsúztató közös ünnepi műsor és a karácsonyi vásár.
A magyar kultúra napja (népdaléneklési és szavalóversenyt szervezünk)
Farsangi karnevál

Tavasszal:

Tarkabarka Est (a kis elsősök bemutatója, a tanév értékesebb kulturális produkciói és az irodalmi színpad nagyobb lélegzetű darabja), Tavaszváró-téltemető és mozogj az egészségért
A Zenélő udvar (az alsós Kicsinyek kórusa, a felsős Énekkar, a tánc- és drámacsoport, valamint az idegen nyelvű produkciók) szervezése május végén.

A gyermeknap júniusban és az udvarbál
A Gyermekmosoly-díj, melyet az iskola tanulói adományoznak annak a felnőttnek, aki az adott tanévben a legtöbbet tette az iskoláért.
Évek óta hűséges résztvevői vagyunk az erdei iskolai tanulásnak. Szünidei programok: osztálykirándulások, táboroztatás, kerékpártúrák

Minőség

Partnerközpontú nevelés és oktatás
Gyermekeink tanulmányi átlaga: 4,1
Képzett, felkészült pedagógusok (100 %-os szakos ellátás)
Nívócsoportos oktatás
Angol, német nyelvek elsajátítása
Szaktárgyi versenyeztetés
Művészeti nevelés: tánc, dráma, ének, festészet, színjáték, kézművesség
Sport: kézilabda, atlétika, futball, úszás; gyógytestnevelés
Környezetvédelmi, katasztrófavédelmi, elsősegélynyújtó tevékenykedtetés
Tárgyi feltételeink: nyelvi labor, mini galéria, könyvtár, számítástechnika terem, tornaterem, sportpályák, játszóudvar, zöldövezetben sétálóudvar
Suli-újság, Suli-rádió, Évkönyv

Iskolánk Logója:

Pataki Brigitta és Szőllősi László volt tanítványaink munkáját ötvözte eggyé Szabari Zoltán művésztanár kollégánk. Újtelep és az iskola jellegzetességeit ábrázolja: a belső udvar kerengőjének keresztforma tartóoszlopát, egy tölgyfa levelet és egy kinyitott füzetet, benne az alapítási évszámmal: 1928.

BENEDEK ELEK ÁLTALÁNOS ISKOLA

Cím: 3360 Heves, Hunyadi u. 24

Telefon: 36/545-105

Az iskola sajátos nevelési igényű gyermekek nevelését-oktatását végzi.

Bővebb információ található az intézmény honlapján:

http://www.benedekelekiskolaheves.sulinet.hu

 

HEVES VÁROSI KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNY ZENEISKOLA TAGINTÉZMÉNY

Cím: 3360 Heves, Hősök tere 2.
Telefonszám: 36/545-395
Email: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
Tagintézmény-vezető: Nagyné Gulyás Katalin

A ZENEISKOLA TÖRTÉNETE

A hevesi Zeneiskola 1964-ben alakult az Egri Zeneiskola tagiskolájaként. Az 1964/65 tanévben 4 tanár tanított 84 növendéket – előképző, zongora, hegedű és rézfúvós szakon. Önállóvá 1970. szeptember 1-jétől vált, Állami Zeneiskola néven. Ahogy az érdeklődés növekedett a hangszertanulás iránt és a személyi feltételeket sikerült hozzá rendelni, úgy bővült a választható hangszerek száma az évek során.

Az 1980-as években igény mutatkozott a kihelyezett oktatásra Heves körzetében. A 90-es évek feléig Erdőtelken, Tiszanánán is folyt zeneoktatás. Tarnamérán az önkormányzat kérésére 1986-ban telephelyet hoztunk létre, amelyet jelenleg is működtetünk. 2007-ben Heves városában működő közoktatási intézményeket HVNOI néven összevonták, így mi is tagintézménnyé váltunk. Ebben az évben iskolánk kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmény lett.

Az elmúlt közel fél évszázadban jelentős szerepet töltöttünk be Heves és a környező települések kulturális életében. Rengeteg rendezvényen közreműködtünk növendékeinkkel, ill. mi tanárok is számtalan alkalommal szerepeltünk.

Jelenleg 12 kiválóan képzett tanár tanít kb. 200 növendéket az alábbi hangszereken: szolfézs előképző, furulya, fuvola, klarinét, szaxofon, trombita, harsona, kürt, gitár, hegedű, zongora, magánének, szintetizátor – keyboard. Ezt kultúrált környezetben és többnyire megfelelő eszközellátottság mellett tehetjük jelenleg.

A 2011/12. tanévtől Tenk is otthont ad a zeneoktatásnak így a Szent Imre Általános Iskolában kezdi meg működését a kihelyezett tagozatunk.

A ZENEOKTATÁS NÉHÁNY FONTOS CÉLJA:

  • A zenei műveltség megalapozása és fejlesztése
  • A gyermeki személyiség fejlődésének elősegítése
  • Egyéb képességekre való pozitív hatás pl. koncentráció, kitartás, motiváció, kreativitás önkifejező készség, csapatmunka stb
  • Tehetséggondozás – zenei pályára felkészítés
  • A zenei ízlés formálása
  • Rendszeres, céltudatos munkára nevelés

HAGYOMÁNYOS RENDEZVÉNYEINK:

  • Tanévenként 7-8 növendékhangverseny, melyből egy jelmezes farsangi
  • Lapról olvasóverseny
  • Mikulás – koncert
  • Karácsonyi hangverseny
  • Hangversenyek a kihelyezett tagozatokon
  • Két tanszaki hangverseny
  • Jótékonysági zenés délután
  • Háromévenként Kocsis Albert Heves Megyei Vonósverseny