Strandfürdő
|
||||
Az önkormányzat korábbi döntéseinek megfelelően a strand megnyitásával kapcsolatos tevékenységek elkezdődtek. Kiindulási alapként a már korábban megterveztetett úszómedence és gyermekmedence vízjogi létesítési tervei szolgáltak. Ezek a tervek a jogszabályi változásoknak megfelelően aktualizálva lettek, engedélyük érvényessége meghosszabbításra került. Ezek a tervek és engedélyek azonban, csak a gépészeti részekre vonatkoztak, nem tartalmazták a medencék építészeti kialakítására vonatkozó elképzeléseket, illetve a kiszolgáló műtárgyak, épületek terveit. A most elkészült tervdokumentáció a fürdő megnyitásához nélkülözhetetlenül szükséges részeket már tartalmazza:
Az egyes építmények, épületrészek elhelyezésének tervezése úgy történt, hogy megépítésük, közművezetékeik kiépítése a lehető leggazdaságosabban kivitelezhető és működtethető legyen. A kiszolgáló létesítmények méretezésének alapja, fürdők esetében a medencék vízfelületének nagysága. Így ez alapján kerültek meghatározásra az öltöző, WC, zuhanyzó, kézmosó stb. szükséges darabszámai. Természetesen akadálymentes vizesblokk is készül, ahol a kerekesszékes közlekedés is biztosított lesz. Az öltözők, zuhanyozók, WC-k, kézmosók egy része a termálvizes medencéhez a lehető legközelebb került megtervezésre, hogy a későbbi őszi (esetleg téli) fürdőzéskor rövid úton megközelíthetőek legyenek. A tervdokumentáció úgy készült el, hogy lehetőséget biztosítson egy második ütemben megvalósítható fejlesztésnek. (csúszdamedence, wellness rész, szállás kialakítása, termálmedence korszerűsítése és fedése). A szállás és wellness, a régi kádfürdő részen lesz tervezhető, és szervesen kapcsolódik majd a jelenlegi ütemhez. Jelenleg a tervdokumentáció engedélyeztetése folyik. Az engedélyezés ideje alatt készülnek a kivitelezési tervek, amelyek a kivitelezési közbeszerzés alapjául szolgálnak. Az úszó- és gyerekmedence gépészeti terveit az S-TERV Kft. készítette, Sallai Zoltán vezető tervező irányításával. Az építészeti tervdokumentációt a JATERV Kft. készítette, Jászai Péter építész vezető tervező irányításával. |