Beszámoló a köztisztaságról, a parkfenntartásról, a települési hulladék kezelésről.
 

A testület 2007. június 20-i ülésén fogadták el a képviselők a települési köztisztasággal, a zöldterület és parkfenntartással, a települési szilárd- és folyékony hulladékkal összefüggő feladatok végrehajtásáról, valamint a közterületek használatáról szóló helyi rendeletek végrehajtásáról, hatályosulásáról szóló beszámolót.

 

A köztisztasági rendelet célja az emberi egészség védelme a környezet megóvása, a képződő hulladék mennyiségének, és veszélyességének mérséklése, a város köztisztaságának megőrzése, a településen keletkező szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi szabályok megállapítása.

A rendelet személyi hatálya valamennyi ingatlan tulajdonosára, birtokosára vagy használójára kiterjed. Az önkormányzat a helyi közszolgáltatás útján biztosítja a város belterületén és Alatkán a települési szilárd és folyékony hulladék összegyűjtését. A külterületi ingatlanok tulajdonosai saját maguk kötelesek a szilárd hulladék elszállításáról gondoskodni a kijelölt hulladéklerakóba.

A jászsági és a dél-hevesi önkormányzatok 2000. június 07-én megalapították a Régió-Kom Térségi Kommunális Szolgáltató Társulást.
A társulás célja a társult önkormányzatok területén lévő kommunális szilárd hulladékgyűjtésének, elhelyezésének és ártalmatlanításának megoldása volt. Ennek érdekében megépült és 2001. július 01-én megnyílt a jásztelki hulladéklerakó.
Heves Város Önkormányzata is a társulás tagja, ezért a város közigazgatási területén keletkező kommunális hulladékot ide kell szállítani. Sajnos ez a lakosság körében elég nagy felszültséget kelt. Vannak akik nem hajlandóak a keletkezett szemetet a több kilométer távolságba elszállítani, hanem inkább kiviszik a külterületre, az erdőkbe, a zöld területekre. Ezért szükség lenne egy hulladékudvarra és egy komposztáló telepre, a probléma megoldására. A Mezei Őrszolgálat és a Rendőrség közreműködésével, közmunkások bevonásával folyik az illegális szemétlerakók felderítése és felszámolása.

 

A város belterületén is közmunkások foglalkoztatásával próbáljuk a város tisztaságát megőrizni, sajnos változó eredménnyel.

 

A kötelező közszolgáltatás igénybevételekor korábban kialakult gyakorlat szerint a társasházak egy részénél - a 110 literes kukák helyett - konténeres szemétszállítás van. Ezek komoly fertőzésforrást jelenthetnek a guberálók, kukázók megjelenése miatt. Ezt a lehetőséget be kellene szüntetni és a lakókat kötelezni arra, hogy térjenek át a kukás szemétszállításra.

Ezeken a területeken ugyanis a szétdobált szemét, háztartási hulladék miatt elszaporodtak a patkányok. Május hónapban a városközpontban elvégeztettük a rágcsálóirtást, azonban ez csak átmeneti megoldást jelent a gócpontok felszámolására, mindaddig míg a konténerek ott maradnak. 

 

Az ingatlantulajdonosok kötelessége az ingatlan előtti járdaszakasz, a járdaszakasz melletti zöldsáv, illetve az úttestig terjedő teljes terület tisztántartása. Erről sajnos sokan megfeledkeznek. Ezek a területek sok helyen gazosak, elhanyagoltak. Ugyanez jellemző sok magántulajdonban lévő ingatlanra is, ezeknél megkezdtük a rendbetételi kötelezettségre felszólító levelek kiküldését.  

Több bejelentés érkezett a lakótelepeken lakó kutyatulajdonosok ellen. Sokan nem takarítják össze a kutyasétáltatás közben keletkező ürüléket, valamint a játszóterekre, parkokba beengedik az ebeket. A tiltó táblák kihelyezése mérsékelné ezt a problémát, azonban Heves város területén nincs kutyasétáltatásra kijelölt hely, így az ebtartók nem tudják hol szájkosár és póráz nélkül szabadon engedni a kutyákat.
Több esetben a közterületeket használják ilyen célra. A közterület-használatára vonatkozó rendelet meghatározza a közterület rendeltetésétől eltérő használatának szabályait elősegítve egy rendezett esztétikus kisvárosi településkép kialakítását.

Közterület minden olyan földterület, amely az önkormányzat tulajdonában van, az ingatlan-nyilvántartásban közterületként nyilvántartott belterületi földrészlet, továbbá a belterületi földrészletek közhasználatra átadott része.  

A közterület bérbeadásával kapcsolatos bérbeadói jogokat a 10 napot meg nem haladó időtartamú bérbeadás esetén a polgármester, azt meghaladóan Heves Város Képviselő-testületének Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottsága gyakorolja. Közterület használat csak meghatározott időre adható. A bérleti szerződés megkötése kérelemre indul, melyet a kérelmezőnek a közterület igénybevétele előtt legalább 30 nappal kell benyújtani.

A bérleti díjat egy hónapnál rövidebb időtartam esetén a szerződés megkötésekor, hosszabb idő esetén havonta minden hónap 10. napjáig, illetve félévenként január és július 10. napjáig kell megfizetni. A rendelet szabályozza, hogy mely esetekben adható kedvezmény. A gyakorlatban könyvárusítás esetén alkalmazzuk legtöbbször.

Hosszabb időszakra különböző kereskedelmi egységek, üzletek tevékenységük kiegészítéséhez kértek közterület-használati engedélyt. Ezek az engedélyek esetenként több évre szólnak.
Ide sorolható még az idényjellegű termékek pl. fagylalt, dinnye stb. árusítása, melyek időtartama egy évnél rövidebb, egy-két hónap.
A rövid, egy-egy alkalomra szóló, egy-két napos engedélykérelmeket általában egyedi termékek, legtöbbször kulturális célt szolgáló könyvárusításra kérik.

Az elmúlt időszakban a közterület-használati engedélyt kérők a bérleti díjat pontosan, határidőre megfizették.

Esetenként előfordul engedély nélküli közterület-használat is. A közterület-felügyelők alkalmazásával lehetőségünk lesz ezek kiszűrésére. Engedély nélküli közterület-használatnak minősül, ha előzetes kérelem nélkül építési törmeléket, építőanyagot helyeznek el közterületen, valamint ha autóbuszok, teherautók, egyéb gépjárművek parkolás, hosszabb idejű elhelyezés céljából veszik igénybe a közterületet. Ilyen esetben jelenleg csak bejelentés után tudunk intézkedni.

 

A köztisztasági, valamint a közterületek-használatáról szóló rendeletek felülvizsgálatára minden év decemberében kerül sor, melynek változásai következő év januárjától lépnek érvénybe.  A díjak emelésénél általában az infláció mértékét vesszük figyelembe.

A köztisztasági rendeletben 2007. januártól változott az egy-két fős családok, valamint a 70 éven felüliek támogatása. A kedvezményre jogosultaknak az igénybevételhez nyomtatványt kellett kitölteni.  Ezzel a lehetőséggel  a lakosság egy része még nem élt, ezért részükre az I. negyedévben a szolgáltató  teljes díjat tartalmazó számlát küldött ki. Nekik lehetőségük van a nyomtatvány utólagos kitöltésével - a következő negyedévtől - a kedvezmény igénybevételére.

A köztisztasági, valamint a közterület-használatáról szóló rendeletek alkalmazása során felmerülő problémák megoldásában komoly segítséget nyújthat, a közterület-felügyelők alkalmazása. Munkájuk során hatékonyabban fel lehetne deríteni az elhanyagolt ingatlanokat, az illegális szemétlerakókat, az engedély nélküli közterület-használókat és az egyéb szabálytalanságokat.