Cheap Programs Retailer Buy Software Great Sales

Kezdőlap
Összefoglaló a Szent István Napi Rendezvényről
  Nyomtatás E-mail
Szent István Napi Rendezvénysorozat több napos szórakozási lehetőséget biztosított a látogatók számára.
Heves városában köszönthettük az olaszországi Complesso Bandistico di Fagagna együttest, akik a Pro Urbe díjas Hevesi Fúvós Együttessel tartanak fenn szakmai kapcsolatot. Továbbá a város két partnertelepülése Tornalja és Gyergyócsomafalva delegációit.
 
Ünnepi kispályás focikupával vette kezdetét az ünnepségsorozat, melyen Gyergyócsomafalva csapata is képviseltette magát.
Délután folyamán a belvárosi Római Katolikus templomban a Keresztelő Szent János Kórus csodaszép hangversenye volt hallható.
Következő napon a már hagyománnyá vált főzőverseny aratott nagy sikert az Eötvös József Református Középiskola udvarán.
 
Befejező napon, új helyszínen a városi Sport és Rendezvénycsarnok területén egész nap fellépők és koncertek várták az odalátogatókat.
Augusztus 20-ai megemlékezés Szent István szobor koszorúzásával vette kezdetét. Az Ünnep Szentmise keretében az új kenyér megszentelése is megtörtént. 
A Díszünnepségen Csáki Zsigmond polgármester beszédében méltatta Szent István király munkásságát, továbbá, hogy a magyar nemzet az ő életművének és a kereszténység felvételének köszönhetően vált európai magyar nemzetté.
Ünnepségen került átadásra a Képviselő-testület által odaítélt kitűntetések, díjak és címek.
 
Az idei évbenPro Urbe Heves”díjat kapott a harminc éve fennálló Hevesi Fúvós Együttes.
 
A Hevesi Fúvós Együttes 1983-ban alakult az akkori önkéntes Tűzoltózenekar tagjaiból.
A zenekar mellett 1987-2004-ig működött a mazsorett tánccsoport.
Az elmúlt 30 év alatt az együttes jelentős sikereket mondhatott magáénak. Felléptek az ország több nagyvárosában, valamint a környező településeken. A sok vendégszereplés mellett városunk állandó kulturális szereplői, fellépnek városi és egyházi ünnepségeken, civilek rendezvényein, intézmények jótékonysági eseményein.
1992. óta egy olasz együttessel a Complesso Bandistico di Fagagna-val tartják a szakmai kapcsolatot, akiket a rendezvényünkön is köszönthettük és fellépéseikkel színesebbé tették ünnepség sorozatunkat.
Európa számos országában szerepeltek, úgy mint Romániában, Lengyelországban, Németországban, Dániában, Belgiumban, Franciaországban, Ausztriában, Olaszországban koncerteken, fesztiválokon, karneválokon.
 
HEVESI FÚVÓS EGYÜTTES tagjai 2013-ban:
 
Lövei János, mint a zenekar oszlopos tagja és vezetője egyben.
Továbbá:
 
Bácsi Attila
Dóka Zsolt
Erdész Zsombor
Fricz Márk
Gőz Eszter Csenge
Hájas Norbert
Hajdu Dániel
Hajdu Gábor
Hajdu Zoltán
Járdánházi Ramóna
Lólé Adrienn
Magyar Gábor
 
Malinóczki Gábor
Marsi Ákos
Mihályi György
Morvai Ákos
Pallagi Judit
Patkovics Viktor
Sinkovics Ferenc
Slakta József
Stuchlik Arnold
Szőregi Viktor
Tóth Kitti
Tóth László
 

 „Heves Város Közszolgálatáért” kitüntető díjban részesült Svoób István az Eötvös József Református Középiskola, Szakiskola és Kollégium tanára.
Svoób István tanár úr az eltelt közel 30 év alatt a középiskola tantestületének megbecsült tagjaként végzi munkáját. Valamennyi tagozaton tanít, a jó képességű gimnáziumi tanulókat ugyanolyan lelkesedéssel tanítja, mint a történelem iránt talán kevésbé érdeklődő, szakmát tanuló diákokat. Diákjaival szemben mindig végtelen szeretettel, nagy odaadással, ugyanakkor hihetetlen következetességgel foglalkozik, ezért tanítványai tisztelik, szeretik.
Tanulmányi kirándulásokat, vetélkedőket, iskolai történelmi megemlékezéseket szervez, érdeklődő diákokat rendszeresen versenyre készíti fel a 2012/2013-as tanévben az Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny regionális fordulóján történelem tárgyból hatodik helyezést ért el szakiskolás tanulója. Történelem iránti elhivatottsága mutatja, hogy 58 évesen ez év júniusában történelem szakon egyetemi diplomát szerzett.
 
 
„Heves Város Tehetséges Tanulója” emlékérmet idén két általános iskolás tanuló vehetett át: Patkovics Dóra alsó osztályos, valamint Bardi Csaba felső osztályos tanuló.
 
Patkovics DóraKLIK Hevesi Tankerület Újtelepi Általános Tagiskola 2/A. osztályos tanulója.
Dóra kitűnő tanuló, szorgalmával példát mutat osztálytársainak. Tagja az iskola teniszszakkörének, sportversenyeken aktívan részt vállal, így nemcsak tanulmányi eredményével, de sport iránti szeretetével is kivívta társai elismerését.
Fiatal kora ellenére versenyek kitűnő eredményeit éri el, ezzel is megalapozva tehetségét.

Bardi CsabaKLIK Hevesi Tankerület Körzeti Általános Tagiskola 8/A. osztályos tanulója.
Kiemelkedő verseny eredményeket ért el, mind kémia, mind fizika területén.
2012-es évben Országos Curie Kémiaverseny 8. helyezettje.
Hevesy György kémiaverseny megyei fordulóján 11. helyezést ért el.
A 2013-as év is komoly felkészülést és sikert hozott számára. Országos Curie Kémiaverseny 1. helyezést hozta meg számára.
Csaba a 2012/2013-as tanévben általános iskolai tanulmányait befejezte, így nagy jövő elé nézve a debreceni Tóth Árpád Gimnázium növendékeként folytatja tanulmányait.
 
Heves Város Képviselő-testülete „Heves Város Sportjáért” emlékérmet ítélt csapat kategóriában az Eötvös József Református Középiskola Súlylökő Csapatának.
 
A csapat évek óta tartó kemény és fegyelmezett munka, nagy kitartás és szorgalom előzte meg, hogy a csapat a 2012/2013-as tanév októberében megrendezett Atlétikai Diákolimpia csapatversenyében országos Bajnoki címet szerezett. Ugyanezen versenyszámban a 2011/2012-es tanévben országos 4. helyezést értek el, melyet törhetetlen kitartásukkal és odaadásukkal az idei évben sikerült túlszárnyalniuk.
A csapat sikerében közrejátszott két edzőjük Együd László és Kovács Gyula tanár urak közreműködése is, akik külön edzések keretében lelkiismeretes irányításukkal segítették a csapat felkészítő munkáját.
Eötvös József Református Középiskola Súlylökő Csapat tagjai:
-          Balla Ádám Tibor
-          Detrik Balázs
-          Holló Henrik
-          Juhász Szabolcs
-          Tímár Norbert Márton


Továbbá „Heves Város Sportjáért” emlékéremben részesült edző kategóriában Varga Szilvia edző.
 
Varga Szilvia KLIK HVKI Körzeti Általános Tagiskola testnevelő tanára. Aktív kézilabdázó, csapatával a Fenstherm-Füzesabony SC-vel idén is megnyerte az NB II-es bajnokságot. Edzőként Hevesen a kézilabda leány utánpótlás nevelésében ért el kiemelkedő eredményeket.
 
 
A Díszünnepséget követően koncertekkel és fellépésekkel folytatódott a Szent István Napi rendezvény sorozat.
A Hevesi Fúvós Együttes a hajdúszoboszlói, mezőcsáti mazsorett együttes, valamint az olaszországi Complesso Bandistico Di Fagagna fúvós-és mazsorett együttes színpompás felvonulással hívogatta a vendégeket a Sportcsarnok környékére. Ezt követően több mint egy órás fellépéssel kápráztatták el a résztvevőket.
A városban működő tánccsoportok, így a Hevesi TáncSport Egyesület, break-esek és hiphop-osok szenzációs produkciót adtak elő. Fergeteges táncshow várta a Cha-Cha-Cha, Jive, Samba és Rumba-t kedvelő közönséget.
Fantasztikus egy-egy órás előadás volt hallható a Fazonok és a The Fourtissimo Jazz Orchestra együttesektől. A csaknem kétórás megújult Fiesta koncert buli hangulatot teremtett, a fiatalabb korosztálytól kezdve az idősebbek is táncra perdültek a csarnok előtti téren.
Az estét és egyben a rendezvénysorozatot egy színpompás tűzijáték zárta.
 
< Előző hír   Következő hír >

Bejelentkezés






Elfelejtette a jelszavát?
Még nincs azonosítója? Regisztráljon!

Szavazás

Online felhasználók

Eseménynaptár

« < Április 2024 > »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5


© 2024 Heves Város Önkormányzata  ::  Készítette: Progikon Stúdió